2014. szeptember 16., kedd

Egy fiúról avagy "Bubba" Sawyertől, Thomas Hewittig

Második rész

Azok akik túlélték az előző bejegyzést, most választ kapnak arra, hogy ez a bejegyzés miért is az "Avagy hogyan nőttek fel a horrorfilmek" alcímet kapta.

1974-ben Tobe Hooper és Kim Henkel valami legendásat alkottak, mely azóta több folytatást illetve feldolgozást is megélt.
1986- ban szintén Tobe Hooper foglalta el a rendezői széket, és megalkotta a folytatást, majdnem onnan folytatva ahol az előző véget ért. A második rész nem pusztán folytatás, de egyfajta karikatúrája az első résznek. Innen származik a kultikus mondat: "A láncfűrész családtag".
1990 -ben megismertük Bőrpofá-t. És a Sawyer család egy egészen új ágát. Aki látta nem feledi Viggo Mortensen-t a habos babos köténykéjében.
1994-ben ismét egy új ágát ismerjük meg a hőn szeretett Láncfűrészforgató családunknak. Itt René Zellweger még mint végzős diáklány sikít, miközben a félig gépesített Matthew McConaughey zaklatja. A filmet írta és rendezte az első rész óta homályba burkolozó Kim Henkel.

És eljöve az úr 2003. esztendeje.
Ahogy annak idején a 74-es film első volt a slasher horrorok között, a 2003-as remake első volt a horrorklaszikusok remakjei között.
Kim Henkel és Tobe Hooper azonban, valószínűleg a sok folytatás által eléggé szétzilálódott történetszál miatt, nem hagyták magától továbbrobogni a szekeret, és mint producerek szálltak be az alkotói munkába.

Texasi Láncfűrészes Mészárlás (2003) - Avagy hogyan nőttek fel a horrorfilmek, második rész